Érdekes megbízást kaptam egy hónappal ezelőtt. Egy 16 éves séfet készítek fel a TV szereplésére. Izgalmas munka, mivel ilyen fiatalon még sokkal nyitottabbak általában az emberek, keresik önmagukat, válogatnak a viselkedésminták között, kipróbálják magukat mindenféle helyzetekben.

Mondhatnánk, hogy természetesebbek is a fiatalok, de ez nem feltétlenül igaz. Az eddigi munka során kiderült, hogy ez a 16 év sajnos elég arra is, hogy önkéntelenül sok felvett viselkedési forma, másoktól eltanult megoldás kapcsoljon be a kommunikációban.

A közös munka során általában könnyen megtalálja ki-ki a saját hangját, de kérdés volt bennem, hogy az a nyelvezet, amelyet a kommunikációs tréneri munkám során használok, ebben az esetben nem túl elvont-e az üzenetek eljuttatásához. Örömmel tapasztaltam, hogy nem az. A megértés és befogadás vágya segített már az első alkalommal, hogy az instrukciók hatására legalább 50%-al jobb lett a szereplés, mint amilyen az első felvételen volt. Ez engem pozitív meglepetésként ért.

Ma, a harmadik találkozásunkon fantasztikus dolog született a közös munkánk során.

Ez a valami: a derű.

Sikerült a derű állapotában érkeznie a fiatalembernek, ami a legkívánatosabb állapot a szerepléseink közben. Amikor derűsek vagyunk, aktívak vagyunk, kellően mosolygósak egy pozitív energiával teli állapotban. Ugyanakkor nem vagyunk sokak. Psota mondta mindig: “Szóljatok, ha sok vagyok!” A túlzott gesztusok, a megjátszott jókedv, az erőltetett aktivitás visszatetsző a képernyőn (és a színpadon is).

Derűs állapotban nincsenek túlzások sem, de túlzott befeléfordulás sincs a gondolkodás következtében. Nehéz ezt az egyensúlyt megtalálni a kint és bent között, a külvilág felé való nyitás és a befeléfigyelés között. Őszinte derű van bennünk, és ami még fontosabb, a szereplés során ez látszik is rajtunk. Ez talán a legszerethetőbb aktív állapotunk,  és ez mutat a legjobban a képernyőn is. De ezt az aktív egyensúlyi állapotot a legnehezebb elérni.

Segíthetnek a derűs állapot elérésében az érzésmintáink. Számtalan olyan helyzet van az életben, amikor önkéntelenül is derűs állapotba kerülünk. A legtöbbet emlegetett ilyen állapot az, amikor egy kisgyermekre nézünk. Nem tudunk nem mosolyogni. A legtöbbször őszinte, ősi örömmel fordulunk a gyermekek felé. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben tapasztalt érzések beazonosítása majd felidézése lehet az egyik eszköz, amely segít szereplési helyzetekben megtalálni a saját derűnket.

Mindenkinek ajánlom, aki szereplésre készül legyen az a televízió, rádió vagy nyilvános beszéd, hogy keresse magában a derűt, azt az állapotot, amiben ő is nagyon jól érzi magát és mások is szívesen nézik.

Tetszett?

Oszd meg kollégáiddal és barátaiddal, hátha nekik is hasznos lesz.