Mindenből tanulhatsz…
Két baráti összejövetelen voltam szombaton és vasárnap. Elmondom, mit tanultam a hétvégén.

A rizsmosás

A szombati szusi partiról az idő és a benne rejlő nyugalom volt, amit leginkább magammal vittem. Persze a 30 szusin kívül a pocakomban.
Van a japánokban és a tradicionális cselekvéseikben valami vonzó nyugalom.
Tudjátok például, hogyan kell rendesen rizst mosni? Nem?
Én sem tudtam, de már tudom, mert megmutatta egy szusi mester.
Elmondom.

Lassan kell! Végy egy adag rizst. Akármilyet is veszel, mindegyiket meg kell(ene) mosni. Tedd egy nagy tálba, önts rá vizet, és alulról felfelé legyező mozdulatokat téve keverd meg alaposan. Aztán, mintha homokot szitálnál a kezeddel, dörzsölgesd össze a rizsszemeket. Csak finoman! Így a rizsszemek felületéről a keményítőt tartalmazó réteg lekopik. Öntsd le a már fehér vizet róla, majd ismételd meg a műveletet. Ha kész, és megint leöntötted a vizet, akkor a tálat tedd a csap alá, és folyasd a vizet a tál szélére irányítva 5-10 percig úgy, hogy átmossa a rizst, mint egy csordogáló patakocska. Ha ezzel is megvagy, akkor készen áll arra, hogy rizsfőzőben – állítólag már 3000 Ft-ért lehet venni – főzd a rizsnek megfelelő mennyiségű vízzel 40 percig. A kezdéstől számított uszkve 60-80 perccel később készen is van a finom étek. És akkor még nem a szusi rizs speciális készítéséről beszéltünk, ami nincs készen ilyen gyorsan.

Amellett, hogy ez nagyon érdekes, és hogy nagyanyáink nem pont így készítették a rizses húst, felemelő az a nyugalom és kifinomultság, amellyel a japánok elkészítik étküket.

Amit nekem üzent az este:
Szánj időt és figyelmet arra, ami fontos neked, és légy a pillanatban. (Flow)

 

A 3 perc

A vasárnapi program egy kirándulással és születésnappal egybekötött grillparti volt, ahol igyekeztünk az ősz utolsó napsugarait magunkba szívni. Ez önmagában is jól hangzik (és az is volt), de amikor ma este a társaság nagy része elment, akkor jött a 3 perces rész. Gondolom, már kíváncsi vagy, mi lehetett az.
Elmondom.

Ott maradtunk négyen, és miután ketten azt mondták, hogy harminc perc múlva mennek haza, elkezdtünk viccelődni azzal, mire is lehet elég harminc perc. Végül kitaláltuk, hogy egymás után mindenki kiáll a szoba közepére, és három percben összefoglalja, hogy van ma, mi van vele, mi éppen most a legfontosabb, amit magáról elmondana.

Iszonyatosan érdekes volt, mivel nem szoktunk barátokkal ilyen formában kommunikálni, pláne nem koncentráltan összefoglalni az érzéseinket és gondolatainkat. Már ez a rész is nagyon megható és tanulságos volt, de még megfejeltük azzal, hogy kisorsoltuk, ki reagáljon egy percben a hallottakra. A pozitív megerősítés olyan pillanatai voltak, amelyeket szerintem örökre őrizni fogunk.

Mit tanultam ebből?
A másik felé irányuló valódi figyelemnek és pozitív visszacsatolásnak semmihez sem fogható ereje van.

Jó hétvége volt!
Remélem, a Tiéd is.

Tetszett?

Oszd meg kollégáiddal és barátaiddal, hátha nekik is hasznos lesz.