Oldal kiválasztása

A BLIKK újságban megjelent Karrier tervezéssel kapcsolatos cikk ajánlója
2020. feb 19. 14:44

A kiégés vezető tünete a teljes fizikai,
érzelmi és mentális kimerülés.

 

Egy friss kutatásból derült ki, hogy a huszonévesek is küzdenek ezzel a jelenséggel.

Sokan érzékelik maguk körül, hogy barátaik, ismerőseik és kollégáik kiégnek a munkájukban, a munkahelyükön. Egyszer csak érzik magukon a semmihez sem hasonlítható enerváltságot, a motivációvesztést. Ilyenkor napról-napra nehezebb bemenni a munkahelyre és valami értékeset letenni az asztalra. És ez ma már nem csak az idősebb korosztályt érinti. A Kertész András karrier coach szakmai irányításával készült kutatásból kiderült: a 20-40 évesek között is 47.8% dönt karrier-újratervezés mellett azért, mert jelenlegi pozíciójával, munkakörével már nem elégedett (a 40-60 évesek között 52.2%-a ez az arány).

Természetes folyamat

– Akik elkezdenek dolgozni egy adott munkahelyen vagy munkakörben mind rendelkeznek egyfajta motivációval, ami vagy a pályaválasztásukban vagy az elhelyezkedésükben játszott nagy szerepet. Ez a motiváció természetes módon megkopik idővel. A gond akkor kezdődik, amikor már nem tudjuk hétről-hétre felidézni, miért is dolgozunk nap mint nap, és miért éppen ott, ahol vagyunk – avatott be a részletekbe Kertész András.

Több módszer segíthet

– Ha ezt felismerjük, fontos lenne időt szakítani arra, hogy megálljunk és a munkánkra, életünkre vonatkozó alapvető kérdéseket megpróbáljuk megválaszolni. Van, hogy ez egyedül is sikerül, de olyan eset is gyakran előfordul, hogy csak szakember segítségével megy. Számos út lehetséges arra, hogy visszanyerjük vitalitásunkat. Ilyen a pszichológussal való közös munka, a sport, a természetgyógyászat különböző ágai, és sokat segíthet a karrier coaching is, amely nem csak az önmagunkra nézésben támogat, de egy új karrier felépítésében is utat mutathat…

Olvasd tovább a cikket itt:

https://www.blikk.hu/eletmod/egeszseg/egyre-tobb-a-fiatalok-kozott-is-a-kiegett-sokan-mar-idejekoran-elvesztik-a/ffdwf6c

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com

Tetszett?

Oszd meg kollégáiddal és barátaiddal, hátha nekik is hasznos lesz.