Ülök egy kis házban, ragyogóan süt rám a nap karácsony első napján, és olvasom Müller Péter Szeretetkönyvét. Gyerekek rohangálnak körülöttem, szól a zongora, a sütőben sül a hús, én meg elakadtam a huszadik oldalon. Nézem a fenyők ágain átszűrődő napsugarat, és arra gondolok, hogy ez az üzenetet, amit épp az imént olvastam, továbbítanom kell nektek.
Engem mélyen megérintett. Nem azért mert új, nem azért mert jó, hanem mert igaz.
„Ahhoz, hogy fölkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam tudjak és szeressek táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd. Vagyis a páros tánc feltétele, hogy „szólóban”, önmagunkkal is jól táncoljunk.
A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled, s te énvelem.
De ez kevés.
Még valami kell.
Zene.
Zene nélkül nincs tánc.
Az kell, hogy ezt a zenét mindketten halljuk.
Zene nélkül csak állunk egymás mellett, […]
Most mi lesz? Egymás kezét is elengedtük – miért fogjalak, ha nincs zene?
Olyan ez, mint egy félbeszakított szeretkezés.
De ha megszólal a Zene, azonnal újra mozgatni kezd téged és engem is! Együtt, mindkettőnket. […]
Mindketten fölolvadunk egymásban és a muzsikában.”
2015-re azt kívánom, kerülj közelebb ehhez a három fontos dologhoz. Szeresd önmagadat, szeress valakit, és halljátok mindketten a zenét, ami összeköt, nevezd bárhogyan: hit, sors, Buddha vagy Isten.
BUÉK!