Egy kedves barátom ma felmondott a munkahelyén. Őrült nagy erő kell , hogy ezt valaki megtegye. Évek óta tervezte. Gyűjtötte a pro és kontra érveket, elbizonytalanodott télen, megerősödött elhatározásában nyáron, számba vette a lehetőségeket, kitűzött legalább öt időpontot, ameddig biztosan megteszi… És most tényleg megtette.

Mosoly és ünneplés, felszabadultság, és persze félelem a jövőtől… kavarognak benne az érzelmek és gondolatok. Hosszú volt az út, amíg idáig eljutott, és sok mindent megtudott közben önmagáról. Túl a harmincon, felnőtt életének egyik legkomolyabb döntését hozta most meg. Akárhogy is alakul a sorsa, akármennyi álmát sikerül is megvalósítania a következő években, amit ma megtudott önmagáról, az gazdagítani fogja a hátralévő életét.

Te mondtál már fel? Hogy élted meg? Szólj hozzá, írd le itt, hogy mások is tanulhassanak belőle.

Karrier konzultáció!

10.000 Ft / 1 óra

Ha munkahelyet váltanál, ha a régóta tervezett vállalkozásodat indítanád be, ha anyaként újra dolgoznál vagy egyszerűen kiégtél és nincs tovább, akkor itt a helyed, karrier coaching konzultáción. Ránézünk a jelenlegi helyzetedre és tanácsokat is kapsz, amik segítenek megtenni a következő lépést. Töltsd ki a lenti formot és hamarosan találkozunk.

Tetszett?

Oszd meg kollégáiddal és barátaiddal, hátha nekik is hasznos lesz.