Megint itt a nyár. Óriási hajtás volt ebben az évben is. 

Az iskola óta nekem az év szeptembertől június közepéig tart. Az utána következő időszak távolról sem a munkáról, sokkal inkább a pihenésről szól. Jó, persze, felnőtt emberként, szülőként nincs megállás, ilyenkor is megvannak a feladatok, jönnek az ügyfelek, zajlanak a coaching és tréning folyamatok, de valami mégis más…

Már megint vége az évnek.

Ilyenkor mindig írok egy bejegyzést arról, hogy karrier és munka szempontjából mit hozhat a nyár. Ahogy fent már írtam, nekem személy szerint legkevésbé munkát. Sokkal inkább gondolkodást. Gondolkodást arról, hol tartok, hová tartok, jól csinálom-e amit csinálok, azon az úton járok-e, amelyiken szerettem volna, és persze az azon való gondolkodást, hogy min kellene változtatnom.

Talán ilyen szempontból az év legizgalmasabb időszakát jelentik ezek a hónapok. Mintha nem történne semmi érdekes, pedig közben belül nagy változások zajlanak és érzem, készül valami. Szinte észrevétlenül történnek fontos találkozók, fontos beszélgetések különböző emberekkel, és mindennek a következményeként szeptemberben nagy lendülettel indulnak el látszólag maguktól új projektek, új dolgok.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy amikor az ember hajt napi 8 órában és utána ott vannak a gyerekek, alig várod az egyhetes nyaralását, akkor hogyan találj időt arra, hogy én-időd legyen, hogy gondolkodj…

Jogos minden ilyen felvetés, hiszen az ördögi körforgásból, amiben a legtöbb ember él nagyon nehéz kiszállni. “Ha lenne ez vagy az, akkor ez vagy az megvalósulna, de mivel nincs ezért nem is fog” – gondolják sokan.

Az én-idővel kapcsolatban kétféle megközelítést szoktam az ügyfeleim figyelmébe ajánlani:

  1. Fektess be a jövődbe. A céljaid elérése és a jövőd alakítása szempontjából nagyon fontos, hogy hogyan tekintesz a jelenben szükséges lépések megtételére. Sokat segíthet neked a vágyott állapot elérésében, ha a befektetésként tekintesz azokra a dolgokra, amelyeket azért teszel, hogy más legyen a holnapod. Ilyen az idő, az én-idő is. Biztos, hogy valamiről le kell mondanod ma, de ez egy szükséges befektetés lesz, hogy holnap másképp legyen. Ha sikerül kiszakítanod egy sétányi időt, egy kávé melletti merengésnyi időt, akkor esélyt adsz magadnak arra, hogy végiggondold, min kell változtatnod, hogy szeretnéd átalakítani az életedet. Sokszorosan fog megtérülni ez a pár óra és hamarabb, mint gondolnád.
  2. Emeld a fókuszodba a kérdést. Ha egy kérdést sikerül pontosan megfogalmaznod magadnak, a tudatosság szintjére emelned, akkor már a megoldás felé vezető út felét megtetted. Ha nincs is időd leülni gondolkodni, akkor is ott lesz veled ez a téma. A buszon, a villamoson, vezetés közben, miközben beteszed a mosást tudsz rajta gondolkodni. Nem külön koncentráció segítségével, csupán az agyad “háttérmunkája” által.

Nyár. Sokszor a fontos és valódi folyamatok belül zajlanak, ezért is élvezem ezt az időszakot. Arra figyelmeztet, hogy a munka nem csak látható és tevőleges lehet.  Nem csupán a cselekvésben lehet erő, de a felkészülésben is.

Az elmúlt években megfigyeltem, hogy másképpen tekintenek a vezetők és a munkavállalók a nyári gondolkodásra. Hogy miért rettegnek a vezetők a nyártól? Ilyenkor a munkavállalók elmennek nyaralni, és a tó partján, eltávolodva a hétköznapoktól sokszor rádöbbennek arra, hogy nem is jó helyen dolgoznak, így amikor visszatérnek a munkahelyükre, felmondanak.

Te jó helyen vagy? Ott dolgozol és azt, ahol és amit igazán szeretnél?

Az idei nyáron 

  • használd ki a szabadságod, 
  • távolodj el a szürke hétköznapjaidtól, 
  • nézz rá az életedre, 
  • határozd meg, miken kell változtatnod 
  • és készülj fel a cselekvésre.

Karrier konzultáció!

10.000 Ft / 1 óra

Ha munkahelyet váltanál, ha a régóta tervezett vállalkozásodat indítanád be, ha anyaként újra dolgoznál vagy egyszerűen kiégtél és nincs tovább, akkor itt a helyed, karrier coaching konzultáción. Ránézünk a jelenlegi helyzetedre és tanácsokat is kapsz, amik segítenek megtenni a következő lépést. Töltsd ki a lenti formot és hamarosan találkozunk.

Karrier konzultáció!

10.000 Ft / 1 óra

Ha munkahelyet váltanál, ha a régóta tervezett vállalkozásodat indítanád be, ha anyaként újra dolgoznál vagy egyszerűen kiégtél és nincs tovább, akkor itt a helyed, karrier coaching konzultáción. Ránézünk a jelenlegi helyzetedre és tanácsokat is kapsz, amik segítenek megtenni a következő lépést. Töltsd ki a lenti formot és hamarosan találkozunk.

Tetszett?

Oszd meg kollégáiddal és barátaiddal, hátha nekik is hasznos lesz.