Karrierváltáskor az első, még megfogalmazatlan zavaró érzéstől a konkrét cselekvésig vezető úton számtalan fázison megyünk keresztül. Olyanok ezek a szakaszok, mint a gyász fázisai, amiket a párkapcsolat végén szoktak definiálni.

Kevesen mennek olyan tudatosan végig a felmondás fázisain, mint mondjuk a veszteség fázisain, de akik így tesznek, gyakran gyorsabban, gördülékenyebben tudnak változtatni. Ennek alapja a tudatosítás, hogy lássuk, miben vagyunk, hol tartunk a folyamattal. Amennyiben ez megvan, úgy könnyebben tudunk magunkra nézni, és önreflexiónk segítségével beazonosítani a félelmeket, vágyakat és tényeket. Nem könnyű így jelen lenni egy felmondási folyamatban, de egy támogató coach ilyenkor segítséget jelenthet.

A két leggyakoribb indok, amiért nem lépünk ebben a helyzetben, az egyébként egymással összefüggő

  • félelem és
  • a külső körülményekre való hivatkozás.

A vezető „nemváltási” ok
Minden jelentős változtatás az életben feszültségekkel jár. Ezeknek az alapja leggyakrabban a bizonytalanság, hiszen a megszokottból, a biztonságosból kellene váltanunk a bizonytalanba. Nem látjuk pontosan, mi és hogyan fog történni, de ez nem is csoda, hiszen nem is láthatjuk előre. Mégis a bizonytalantól való félelem gyakorta visszatart a változtatástól.

A félelem jó! Elsőre meghökkentő lehet ez a kijelentés, de ha mögé nézünk, gyorsan beláthatjuk, hogy oka van a félelmeinknek, és ebben az esetben valami jót, szükségszerűséget jelez számunkra. A folyamatos állandóság és biztonságkeresés közepette egy ilyen horderejű változtatás nem járhat félelmek nélkül. Ha ezt belátjuk, és elfogadjuk, hogy a belső hangunk őszintén, tisztán üzeni a változtatás szükségességét, akkor a félelem érzése helyénvaló, hiszen azt jelzi, hogy a kellős közepében vagyunk egy folyamatnak, amelynek a végén valami számunkra igen fontos meg fog változni, vagyis új munkahelyünk lesz. Ez a felismerés gyakran már önmagában feloldja a félelmek jelentős részét, és az ügyfelek az eddigieknél sokkal nagyobb energiákat tudnak a jövőjük építésére fordítani. Ha ezzel párhuzamosan a coach segítségével strukturáltan végiggondoljuk a bizonytalan területeket és módszeresen feltérképezzük a fehér foltokat, akkor tovább erősödhet bennünk a biztonság érzése.

A második vezető „nemváltási” ok
Mindig van indok arra, hogy miért NE tegyünk meg valamit. Olyan ez, mint amikor egy fontos döntés előtt megkérdezzük a barátainkat, hogy mit gondolnak, és mindenki egyöntetűen ugyanazt mondja, vagyis azt, amit éppen nem szerettünk volna hallani. Ha mi nem értünk egyet velük, és elég kitartóan meséljük ismerőseinknek a sztorit, akkor előbb-utóbb biztosan találunk olyat, aki megerősít abban, amit hinni akarunk. Így van ez a karrierváltás kapcsán felmerülő külső akadályokkal is. Ha kitartóan keressük, akkor mindig lesz olyan ok, ami elég ésszerű és hatalmas, hogy indokul szolgáljon a tétlenségre.

Minden akadály akkora, amekkoraként tekintünk rá. Mint az éjszakai árnyak. Az ablakon bevilágító hold fénye olyan hatalmas árnyékot vethet a falra, amely rémiszt minket. De ha jól kinyitjuk a szemünket, és megnézzük, kiderül, hogy csak a gyerek hagyta a gumikacsáját az ablakpárkányon.

Tekintsünk a lehető legreálisabban az egyes akadályokra, mérjük fel a valódi súlyukat, és keressük meg a megoldást. Nyugodtan, türelemmel, de elszántan minden akadály leküzdhető!

Az egzisztenciális szorongás, a bizonytalantól való félelmek, az önbizalom hiánya, a bátortalanság vagy a külső akadályok mind leküzdhetőek, ha tudatosan vagyunk jelen a karrierváltás folyamatában, és szakértő támogatással tesszük meg a szükséges lépéseket.

Karrier konzultáció!

10.000 Ft / 1 óra

Ha munkahelyet váltanál, ha a régóta tervezett vállalkozásodat indítanád be, ha anyaként újra dolgoznál vagy egyszerűen kiégtél és nincs tovább, akkor itt a helyed, karrier coaching konzultáción. Ránézünk a jelenlegi helyzetedre és tanácsokat is kapsz, amik segítenek megtenni a következő lépést. Töltsd ki a lenti formot és hamarosan találkozunk.

Karrier konzultáció!

10.000 Ft / 1 óra

Ha munkahelyet váltanál, ha a régóta tervezett vállalkozásodat indítanád be, ha anyaként újra dolgoznál vagy egyszerűen kiégtél és nincs tovább, akkor itt a helyed, karrier coaching konzultáción. Ránézünk a jelenlegi helyzetedre és tanácsokat is kapsz, amik segítenek megtenni a következő lépést. Töltsd ki a lenti formot és hamarosan találkozunk.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com

Tetszett?

Oszd meg kollégáiddal és barátaiddal, hátha nekik is hasznos lesz.